A kedvenc hotelunkban ajánlottak egy jó vízszerelőt

Nem várt tapasztalattal gazdagodtunk a szokásos őszi szabadságunk alatt. A férjemmel már évek óta járunk ebbe a hotelbe, mivel nagyon szeretjük a hangulatát és a kiszolgálást. Viszont, amikor legutóbb ott voltunk, akkor az egyik szárnyat felújították és egy kicsit kaotikus helyzet uralkodott.

Az egész úgy kezdődött, hogy csőtörés volt náluk és kihívtak egy szerelőt, akit a Vízszerelés.net oldalán találtak. Mivel sürgős esetről volt szó, ezért egy óra alatt kijöttek a budapesti címre. Elsőre nem volt egyértelmű, hogy hol van a probléma, ezért kamerás csővizsgálatot végeztek. Nagyon profi eszközökkel dolgoztak, láthatóan precízen és körültekintően. Miután megtalálták a hiba pontos helyét, a szerelő megkezdte a javítást. Mivel a hotel biztosítva volt, ezért kiemelten fontos volt, hogy olyan számlát állítsanak ki, amit a biztosító is elfogad. Szerencsére, a Vízszerelés.net szakszerűen, az előírtaknak megfelelően állítja ki a számlákat, így a biztosítónak sem lehet kifogása.

Jó tanács

Amikor a szerelő végzett a javítással és a számla kiállításával elmondta, hogy első ránézésre úgy látja, hogy több helyen is már elég rossz állapotban vannak a csövek, ezért javasolna egy teljes kivizsgálást. Mivel még volt pár hét a főszezonból, és amúgy is tele volt a hotel, ezért a vezető azt mondta, hogy majd a szezon után jelentkeznek. A szerelő mondta, hogy nem biztos, hogy addig bírják vezetékek de a vezető nem változtatott a döntésén. Tisztában volt a kockázattal, de bízott abban, hogy szerencséje lesz még erre a kis időre.

Persze a baj két héten belül bekövetkezett. Újfent felvették a kapcsolatot a Vízszerelés.net szakembereivel, és az érintett szárnyat le is kellett zárni. A szerelő megvizsgálta a csöveket és azt javasolta, hogy a teljes vízvezeték hálózatot cseréljék ki. Bár a hotel vezetősége nem igazán örült ennek, végül elkezdték a munkát. Amikor mi megérkeztünk a hotelba, már majdnem végeztek a munkálatokkal. A bejelentkezésnél megkérdeztem a recepcióst, hogy hogyan dolgoztak a vízszerelők, elégedettek voltak-e velük. A recepciós tudomása szerint nagyszerű munkát végeztek, a felszerelésük profi és modern, a szakemberek pedig felkészültek voltak. Fel is írtam a Vízszerelés.net oldal címét, mert lássuk be sosem árt, ha tudunk egy jó vízszerelőt.

Fagyos pillanatok

Pár héttel a hotelban tartózkodásunk után, nekünk is szükségünk volt egy szerelőre. A dolog úgy kezdődött, hogy nem volt meleg víz, aztán nem sokkal később a fűtéssel is problémák lettek. Megnéztem a Vízszerelés.net weboldalon, hogy esetleg fűtéssel is foglalkoznak-e. Nagy örömömre a fűtés szerelés is a repertoárban volt, ezért gyorsan fel is hívtam őket. Mivel már elég hideg volt, ezért jeleztem, hogy eléggé sürgős a dolog. Szerencsére Budapesten lakom, ezért egy órán belül ki is jött az egyik szakember. Azt mondta, hogy a bojlerrel és a fűtőhálózattal van a probléma. Megbeszéltük a szerelés részleteit, hogy mennyi időt vesz igénybe illetve, hogy milyen garanciát biztosítanak az ilyen javításoknál.

Kicsit több időt vett igénybe a szerelés, mint amire számítottam de láthatóan hozzáértéssel, és profi eszközökkel dolgoznak a Vízszerelés.net szakemberei. A számlát is korrekt módon állították ki, minden egyértelműen szerepelt rajta. Meglátszott az egész folyamaton, hogy tényleg több mint 30 éve vannak a szakmában, és a legmagasabb AA minősítéssel rendelkeznek. Örültem a pozitív tapasztalatnak, mert ez alapján máskor is fogom majd őket keresni. Hamarabb, mint számítottam rá, de tényleg sor került erre.

Elárasztva

Egyik nap felhívott a barátnőm, akivel a legutóbbi hotelos vakáción ismerkedtem meg. Mesélte, hogy teljes a káosz náluk, mert elég komoly dugulás történt és a vízvezeték szerelő, akit eddig mindig tudtak hívni sajnos nyugdíjba ment. A pumpálás és a duguláselhárító vegyszer nem használ. Már tocsog az egész fürdőszoba, mert az alacsony tálcás zuhanyzóból pillanatok alatt kifolyt a felgyűlt víz. Mondtam neki, hogy hívja fel a Vízszerelés.net oldalán található számot, mert az ő szakembereik kiváló minőségben dolgoznak.

Pár nappal később, amikor beszéltünk elmesélte, hogy nagyon elégedett volt a Vízszerelés.net szolgáltatásaival. Korrekt idő alatt elvégezték a munkát, mindezt modern felszereléssel és a szakértelem se hiányzott. Örültem, hogy tudtam segíteni és, hogy számára is bevált a Vízszerelés.net. Azt is elmesélte, hogy ha már úgy is szerelőt kellett hívni, akkor az esővíz elvezető csatornát is megcsináltatta.

Új fürdőszoba a nagyinak

A nagymamám egy régi építésű kis házban lakik, amit az elmúlt időszakban szépen, folyamatosan felújítottunk. A fürdőszoba maradt a végére, és ehhez már meg volt a kész tervem. Abban a hotelben, ahol ősszel megszálltunk igazán gyönyörű volt a fürdőszoba. Arra gondoltam, hogy a nagyinak is hasonlót csináltatunk. Beszereztük a szükséges elemeket és a beépítési munkára újfent a Vízszerelés.net szerelőit bíztuk meg. Kitöltöttük az oldalon található űrlapot és vártuk, hogy visszahívjanak minket.

Nem kellett sok idő, és megcsörrent a telefon. Pár perc alatt megbeszéltük a részleteket a fürdőkád, a mosdó, a WC beszereléséről és az egyéb munkálatokról. Egyeztettük a számlázási adatokat és informáltak a garanciális tudnivalókról. Izgatottan vártuk a fürdőszoba elkészültét és kíváncsiak voltunk, hogy milyen lesz teljes fényében. A vízszerelő nagyszerű munkát végzett és meglátszott, hogy egy több évtizedes gyakorlattal rendelkező cég munkatársa. Emellett hasznos tanácsokkal is ellátott minket, hogy hogyan őrizhetjük meg sokáig a csövek és a berendezés jó állapotát.

A kész fürdőszoba mindenkinek nagyon tetszett. Még a szomszéd is átjött megcsodálni és meg is kérdezte, hogy ki szerelte be a berendezést. Mondtam, hogy a Vízszerelés.net szerelőjéé az érdem és csak ajánlani tudom minden szolgáltatásukat, mert nem okoznak csalódást.

Újra a hotelban

Az ősz nagyon fárasztóan telt, ezért úgy döntöttünk, hogy télen is beiktatunk egy kis pihenést a kedvenc hotelunkban. Kíváncsiak voltunk, hogy sikerült-e még a tél előtt végezni a felújítással.

Amikor bejelentkeztünk és megkérdeztük, hogy minden rendben volt-e a felújítás alatt. A recepciós már megismert minket és mosolyogva válaszolta, hogy a Vízszerelés.net szerelői kitűnő munkát végeztek. Arról nem is beszélve, hogy garanciát vállaltak a munkájukért. Az utómunkálatok pedig már gyorsan lezajlottak, nem volt fennakadás.

Elmeséltem, hogy amióta legutóbb itt voltunk, nem egy alkalommal voltak hasznosak a Vízszerelés.net szolgáltatásai. A fűtésszezon kezdetén nekünk volt szükségünk gyors szakmai segítségre a meleg víz és a fűtés kapcsán. Aztán kellett egy kis duguláselhárítás a barátnőm házában, és végül a nagymamám fürdőszoba felújításánál is tudtunk hozzájuk fordulni. Meg is jegyeztem, hogy milyen szerencse, hogy pont akkor jöttünk, amikor a felújítás zajlott a hotelben. Így nem csupán a saját vízszerelési gondjainkra találtunk megoldást, hanem másoknak is tudtuk ajánlani egy megbízható céget. Manapság ugyanis ritka az a szerelő, akire nyugodtan rábízhatod az otthonodhoz tartozó javításokat.