Amikor a nyaralóhelyen legjobban a törölközőszárítóba szeretsz bele…
Tudjátok, gyakori a hotelekben az ilyesmi a fürdőhelyiségben. És most aztán sokadszor is megállapítottuk, hogy mennyire praktikus találmány. Ezért, bár elégedettek voltunk más szempontból is (minden szempontból) a szállással, a környékével is, de arról maradt igazán emlékezetes ezúttal, hogy utána mindenképp akartunk venni egy törölközőszárítót. Na meg a hőszivattyúról, de erről később írok még…
Méghozzá elektromos törölközőszárítót akartunk ugyebár, falra szerelhetőt, ami olyan, mint egy fűtőtest és itt olvastuk el anno (és szereztük is be végül innen), hogy mi mindenre jó: Hőszivattyú – fűts olcsón, megújuló energiával. Ne zavarjon meg a link neve benneteket. Igen, hőszivattyúkban és más dolgokban is utaznak, de egyelőre maradjunk a szárítónál… Télen gyorsabban szárítja meg ugyanis a törülközőt nekünk, amikor kifejezetten kellemetlen élményt okozna, amennyiben ez nem történik meg időben, esztétikus, nem foglal sok helyet, és van köztük olyan, ami ki is vált egy radiátort! Na, mi ez utóbbit kerestük! Tehát a komolyabb technológiának számító törölközőszárítót. Igazából ezt már “elektromos törölközőszárító radiátornak” hívják, de nem muszáj mindenkinek pont ilyet venni. Higgyétek el, a jó meleg törölköző önmagában csuda dolog, mikor télen az ember a kezébe veszi. Szóval valamilyet mindenképp ajánlok, hogy beszerezzetek (akár a link segítségével), de olvassátok el magatok, mit takar még ez a terméktípus.
Vannak bizonyos kritériumai a beszerelésnek (ha a radiátor-szerűt kéritek), de kérhet bárki ajánlatot és ők, a futesrendszerek.hu-n tudni fogják a dolgukat. Szóval attól nem kell aggódni, ki fogja a falra varázsolni?… És még egy jó dologra jó, amire nem is gondolnánk: nyáron a penész “elűzésére”. Tehát mindenképp egy sokoldalú dolog – nem is akarom tovább húzni a szót róla -, mint minden, amit ezen az oldalon be lehet szerezni.
Ejtettem szót még a hőszivattyúkról. Ilyesmit is alkalmazott a szálloda, ami minket nagyon érdekel, szintén, régóta. Komplett hőszivattyús rendszert is telepítenek nekünk a futesrendszerek.hu szakemberei, mint az a ” Hőszivattyú – fűts olcsón, megújuló energiával ” szlogenből könnyen kikövetkeztethető, és ez valóban sokkal nagyobb projekt már… Ráadásul ezeknek a dolgoknak is mindenféle típusához értenek. A legbonyolultabbnak tűnőkhöz is, amit talajkollektoros, vagy talajszondás rendszernek nevezhetünk, egészen az olyanokig, amiknek a működése nagyjából az álltagos klímák működési elvét követi. Ki kell tényleg csak tölteni mindenhez, így ehhez is egy űrlapot, ők felmérik a helyszínt, és mindent elmagyaráznak. Ahogy mindent persze általánosságban le is írnak előzetesen.
De nem csak a már említett két dologra fókuszálnak tehát (furcsa is lenne két ennyire eltérő természetű dologra, mint hőszivattyú, vagy törölközőszárító), hanem a kettő között mindenre, ami elektromos fűtés, fűtésrendszer és azzal kapcsolatos. Még napelem telepítésre is kérhetünk ajánlatot, mert akkor lehet otthon egy olyan házi kis “erőművünk”, amellyel teljesen függetleníthetjük magunkat a külső szolgáltatóktól és biztosíthatjuk házunk fűtését saját magunknak. Márpedig télen az ilyesmi igazán megnyugtató például. Nem hatnak ránk az energiapiac következményei.
Ezeket a kategóriákat lehet sorolni még az oldalról: az “infrafűtésen” belül infrapanelek, infra padlófűtés, infra hősugárzó vannak, a “szokványos” dolgokat is megtaláljuk, mint elektromos fűtőtestek, kazán, bojler, vízmelegítő, és mindenféle elektromos mobilitásra is képes eszköz… Továbbá radiátorok, konvektorok, és tehát a hőszivattyús rendszerekről és a napelemekről is konzultálhatunk velük igény esetén. Fűtésrendszerek.hu: Hőszivattyúk – fűts olcsón, megújuló energiával, vagy bármilyen hasonló, innovatív technológiával.