Hotel ihlette nyílászárócsere

A vőlegényemmel nemrég találtunk az interneten egy akciós utat, és úgy döntöttünk, hogy kicsit kiszakadva a mindennapi mókuskerékből, elmegyünk és kipróbáljuk a helyet. Eddig abszolút nem ilyenek voltunk, mindig mindent szerettünk jó előre megtervezni, ám ezúttal ez nem így volt. Úgy voltunk vele, hogy ha adódott egy jó lehetőség, akkor ideje ki is használni. Egy nagyon szép kis szobát foglaltunk le, és alig vártuk, hogy megkezdődhessen a pihenésünk, hiszen már nagyon ránk fért.

A szoba berendezése pont olyan volt, amilyen az én stílusom is. Még a saját házunk sem tükrözte ennyire az ízlésemet! Mondjuk ott szerintem elég sokat ront az összképen az, hogy régi, korhadt fa nyílászáróink vannak. Ez azért van így, mert a beköltözéskor sokkal fontosabb feladataink voltak, mint kicserélni néhány ablakot. Most azonban, hogy már sok minden kész van, nem bánnám, ha kicsit tudnánk ezzel foglalkozni. Az is nagyon meghozta a kedvem az egészhez, hogy a hotelszobánkban nagyon szép műanyag ablakok voltak, amik ráadásul nagyon jól is szigeteltek. A férjemnek is nagyon tetszettek, így kihasználtuk az a kevés holtidőt, ami a rendelkezésünkre állt, és kicsit szétnézünk az interneten, hogy pontosan milyen lehetőségeink is vannak.

Szerencsére rátaláltunk a muanyagablakom.hu/muanyag-ablak-csereje-beepitese oldalára, ahol nagyon sok hasznos dolgot tudtunk olvasni, amiből sokat tanulhattunk. Az első információ az volt, hogy a lehető legjobb dolog, ha az ember úgy dönt, hogy kicseréli a régi, rosszul szigetelő ablakait új műanyag ablakokra, amik összességében sokkal gazdaságosabbak. Ezzel mi is teljes egészében egyetértettünk, és szerettünk volna kicsit arról olvasni, hogyan zajlik egy nyílászárócsere lépésről lépésre.

Először is a régi ablakot el kell távolítani, hogy legyen hely egy újnak. Ennek kétféle módja van. Az első, amit a szakemberek is ajánlani szoktak, hogy teljes egészében ki kell bontani az ablakot, egészen le a csupasz tégláig az ablakkerettel együtt eltávolítva. A másik megoldás az, amikor a régi ablakkeret megmarad, és ebbe kerül később beépítésre az új ablak, ám ez nem feltétlen szerencsés eljárás, ugyanis olyan gondokba ütközhetünk, amikről nem feltétlen van fogalmunk. Így megéri maradni a jól bevált eljárásoknál.

Ha megvan az ablaktok új helye, akkor következik ez után a beépítés, beemelés. Nagyon fontos, hogy az ablak pontosan vízszintesen és függőlegesen legyen beállítva, mert ha a végeredmény ettől eltérő lesz, akkor az is könnyen előfordulhat, hogy az ablak nem marad a helyén, hanem például magától becsukódik a dőlésszög miatt, ami nem feltétlen jó dolog. Ezzel az a fő gond, hogy így a fontosabb funkcióit nem tudja ellátni, és ezen később már csak bontással lehet segíteni, amit szerintem senki sem szeretne.

Ezeken a dolgokon kívül még számos infót lehet olvasni, hogy pontosan hogy is zajlik egy nyílászárócsere. Nekem az nagyon tetszett, hogy az oldalon egyértelműen le van írva, hogy ezeket a dolgokat nem kell készpénznek venni, csak egy általános leírás arról, hogy pontosan mi is történik egy új ablak beépítésekor. Nekünk mindenesetre nagyon hasznosak voltak ezek a leírt infók, mert abszolút laikusok vagyunk a témában, így mindennek örültünk, ami hiteles forrás volt, de mégis úgy megfogalmazva, hogy mi is könnyen megértsük. Az biztos, hogy sosem gondoltam volna, hogy egyszer egy hotelszoba hatására fogunk ablakokat cserélni.