Nyaralni mentünk, ihletet kaptunk

Minden évben az egyik legjobban várt esemény nekem a családi nyaralás, amit azért igyekszünk mindig megejteni, mert összekovácsolja a családot. Valamint azt is szeretném, hogy a gyerekeknek minél több jó emléke legyen a gyerekkorukról, mert ez sajnos nekem nem adatott meg. Amíg a gyerekek kisebbek voltak, általában az úticél a Balaton volt, esetleg néha a Velencei – tó. Amióta nagyobbak és az utazást is jobban bírják, valamint már tudnak úszni, be merünk néhány évente vállalni egy – egy külföldi utat, ahonnan mindig nagyon jó élményekkel térünk haza. A legtávolabbi nyaralásunk eddig Görögország volt, és felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk. Ott láttuk meg azt, ami később az egész életünket átalakította. Amikor odaértünk a lefoglalt apartmanunkhoz Kréta szigetén, meglepve láttuk, hogy a házikó bizony napelemekkel van felszerelve. Mivel a tulajdonos magyar volt (tényleg mindenhol ott vagyunk!), kicsit beszélgettünk az egészről, hogy pontosan milyen szándékok is vezérelték, amikor eldöntötte, hogy ő már pedig a korszerűsíteni fogja az energia ellátását.

Elég sok mindent mesélt a működésről, illetve arról, hogy mennyi haszna van egy ilyen rendszernek. Természetesen nekem rögtön elkalandoztak a gondolataim, és már elképzeltem, ahogy a mi házunkon is díszelegnek ezek a nagyon hasznos eszközök. De tudtam, hogy ez elsősorban azért nem valósulhat meg, mert millió dolog van, ami fontosabb a házon, mint az, hogy napelemekkel szereljük fel. Nem lett volna rá pénzünk. Ekkor mondta a tulaj, hogy emiatt aztán nem kell aggódni, minden kérdésünkre választ kapunk a sporoljnapelemmel.hu/napelem-palyazatok oldalon. Átvettük a kulcsokat, elköszöntünk, és mindenki ment a saját dolgára. Persze én nem bírtam ki, hogy ne lessek rá az oldalra, úgyhogy amíg a férjem lement a gyerekekkel a tengerre fürdeni, én gyorsan utána szerettem volna nézni annak, amit mondott az apartman tulaja.

Meglepődve láttam, milyen részletes az oldal, szinte minden infót fel lehet lelni, ami hasznos lehet, ha az ember ilyenre adja a fejét. Ami a legjobban meglepett, az az volt, hogy létezik támogatás ilyen esetre is, tehát ha valaki napelemeket szeretne felszereltetni. Bár igyekszem naprakész lenni mindig az újdonságokkal, ez a dolog engem is meglepett. Ráadásul ez a támogatás nem is akármilyen, mert egy 0 % THM-es hitelről van szó, aminek az a lényege, hogy kamat nélkül, a kiindulási pénzösszeggel megegyező összeget kell a végén visszatörleszteni. Ez nekem nagyon szimpatikus volt, hiszen sokakkal együtt nekünk is voltak már rossz tapasztalataink a hitelekkel, és nem szerettük volna ezt az élményt újraélni. Ebből is látszott, hogy e támogatás kapcsán nem az a cél, hogy minél több pénzt zsebeljenek be az állampolgároktól, hanem az, hogy tényleg minél többen térjenek át a megújuló energiaforrások használatára.

Nagyon sok mindent lehet még ezen az oldalon olvasni, de én annyira izgatott lettem, hogy muszáj volt a férjemnek elújságolnom, hogy eddig mit olvastam, hátha neki is megjön a kedve ehhez az egészhez. Szerencsére elég jó volt a reakciója, és azt is megtudtam, hogy korábban neki is megfordult már a fejében ez a dolog, de komolyabban még nem foglalkozott vele. Pont amiatt, mert tudta, hogy úgysem lenne rá elég keretünk, de így, támogatás segítségével azért mégis elérhető közelségbe került a házunk energia ellátásának korszerűsítése. Eldöntöttünk, hogy amint hazamegyünk, jobban beleássuk magunkat a dologba.