Nem csak szállodán lehet napelem

Mivel a barátnőm is és én is egyedülállóak vagyunk, együtt szoktunk menni nyaralni minden évben. Rendszerint valami meleg, egzotikus helyre látogatunk el, egyik évben azonban úgy döntöttünk, hogy ezúttal belföldön maradunk, és inkább a magyar turizmust támogatjuk. Hova máshova szerveztük volna a nyaralásunkat, mint a magyar tengerre, a Balatonra? Találtunk egy olyan hotelt, ahol elérhető áron volt a teljes ellátás és közvetlen a vízparton helyezkedett el. Mit ne mondjak, nagyon vártuk már, hogy utazhassunk nyaralni.

Amikor elérkezett a nyaralás első napja, leutaztunk arra a csodás környékre, hogy megkezdhessük a pihenést. Amikor odaértünk, meglepődve tapasztaltuk, hogy bizony a hotelre napelemek vannak felszerelve. Ez csak azért lepett meg minket, mert amikor a szállást foglaltuk, ezt az infót nem láttuk feltüntetve. Bejelentkezéskor egy nagyon kedves hölgy szolgált ki minket, és beszédbe elegyedtünk vele, mert éppen nem volt semmi forgalom. Megtudtuk, hogy a hotel egy pályázat keretein belül lett korszerűsítve, de azt is, hogy vannak napelemes pályázatok magánszemélyeknek is.

Ezek ezért vannak, hogy minél több embert buzdítsanak arra, hogy a háztartásukat zöldebbé tegyék, hiszen a napelemek segítségével a napenergiából rengeteg áramot lehet kinyerni. Vannak bizonyos feltételek e pályázat esetében, mint majdnem minden más esetben, aminek meg kell felelni, hogy elnyerhessük az adott támogatási összeget. Természetesen vannak olyan okok is, amik ha fennállnak, akkor nem lehet igényelni ezt a hitelt.

Az a különlegessége, hogy az ember pont ugyanannyit fizet vissza a törlesztés végére, mint amennyi pénzt felvett, nem kell aggódni amiatt, hogy ez az összeg nőni fog. A futamidőt a pályázó választhatja meg, azonban nem lehet több, mint 20 év. Megtudtuk, hogy bár mindenképpen megéri beruházni egy ilyen projektbe, azért átgondolást igényel, hiszen ez egy igen hosszútávú befektetés. De már a beszereléstől kezdve elkezdik a napelemek csökkenteni a számlák összegeit, és innentől kezdve a megtérülés már csak a futamidőtől függ. Azt is megtudtuk a recepcióstól, hogy ezen felbuzdulva ők is igényelték a férjévek ezt a támogatást, amit sikeresen el is nyertek.

Megköszöntük a részletes mesélést, majd felmentünk a szobánkba, onnan pedig egyenesen a Balaton – partra. A barátnőmmel arról beszélgettünk, hogy milyen hasznos dolgokat mondott a recepciós, hiszen ki tudja, nekünk mikor lesz szükségünk ezekre az információkra.